Egy szimpla hír, de kiviláglik belőle a halál semmilyen világmagyarázatba be nem tagolható abszurditása. Meghalt Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelső bíróság liberális bástyája, így esély nyílik arra, hogy a republikánus többségű szenátus konzervatív szupertöbbséget betonozzon be a testületbe – csak éppen alig néhány hét alatt kellene lezavarni utódja megszavazását, sürget a bizonytalan kimenetelű választás. Hisztérikus a hangulat a bal- és a jobboldalon egyaránt, nem látott még ilyen kampányt a világ. Szempontunkból azonban az a végakarat érdekes, amelyet a főbíró néhány nappal halála előtt unokájának diktált le: „A leghőbb vágyam az, hogy ne helyettesítsenek, amíg az új elnök nem foglalta el hivatalát” – értsd: amíg esély nem lesz arra, hogy hasonlóképpen liberális szemléletű személy kövesse őt posztján.
Miért tartotta fontosnak a rák által elemésztett főbíró, hogy utolsó erőfeszítésével hatni próbáljon arra a világra, amelytől végérvényesen elválni készült, s amelyhez immáron semmi köze? Jelen állapota felől nézve – ami persze az „állapot” végletes ellentéte – mennyi jelentőséggel bírhat az, hogy miféle ideológiájú ember kerül a helyére? Iszonyúnak érezzük ezt a Ginsburg-mondatot, ezt az e világba vetett horgonyt, amelynek lánca a semmibe vész, s külön szíven üt a megfogalmazás: my most fervent wish is that I will not be replaced – mintha nem is csak a főbírói posztjáról lenne szó, hanem többről, a világban betöltött helyéről, mintha Ginsburg főbíróban az általános emberi szólalna meg, pedig a legszánalmasabb illúzió még csak nem is az, hogy nem töltik be a helyünket, hanem hogy egyáltalán valamiféle betöltenivalót, űrt hagyunk magunk után. Ginsburg főbíró, ha máshogy nem, egy Ginsburg főbíró alakú hiány alakjában akarta bebiztosítani magát ezen az oldalon. Végakaratára azonban csak az a tény felel, hogy nem létezik többé.
A hír hatása alatt fölcsapom az új Cioran-könyvet, amelyet a Helikon Kiadó az elég félrevezető A bomlás kézikönyve címmel jelentetett meg (nem az 1949-es fő művéről van szó ugyanis, hanem a Réz Pál által fordított és szerkesztett válogatás újrakiadásáról).
Mi a hagyomány, mi az örökség és mi tartja életben civilizációnkat? Legfőképpen pedig mik azok a káros hatások, melyek szépen lassan nemcsak a férfit, de az apák és fiúk kapcsolatát is felemésztik.
Van valamiféle iróniája annak, hogy bár attól félünk, amit nem ismerünk, amit nem látunk – Lovecraft történetei mégis festményekkel hódítanak újra, miközben a felszínre emelkedik, ami egyszer elsüllyedt.
Feser az arisztoteliánus-tomista felfogást védelmezi, sőt szerinte a mai problémákra az kínálja a megoldást.
A szakralitásban hiszek – vallja Száraz Miklós György. Az íróval kalandos életútjáról, világ körüli és lelki utazásairól, történelemről és jelenkorról, indíttatásairól és mai tűnődéseiről beszélgettünk.
A technológiai óriáscégek világa egy ember alkotta szörnyeteg, amellyel szemben a nyugati kormányok vesztésre állnak. Miben jár előrébb Kína? A helyes stratégia Amerika és Európa számára is a kooptálás lenne, állítja a Cambridge-i Egyetem politikatudósa.
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Sőt már játékosként is kiemelkedett, hiszen Puskás Ferenc óta ő az egyetlen BEK-győztes futballistánk.
Sára Botond szerint Karácsony Gergely egy törvénytelenül működő önkormányzat éléről hazardírozik.
